A baleset a nagy-britanniai Birminghamben történt: a férfi a bérelt Audival – amelyet az egyik helyi autókiadással foglalkozó cég 3000 fontnyi depozit ellenében napi 600 fontért, egy teljes hétvégére pedig 1400 fontért kínált – túl gyorsan száguldott és ütközött a Fiestával, amelyben két nő utazott hazafelé egy születésnapi partiról. A kisautó sofőrjét a tűzoltók vágták ki a roncsok közül, de megúszta a balesetet, utasa viszont nem volt ilyen szerencsés, ugyanis a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Tarolt egy Audi R8 Spyder Birminghamben
wreckedexotics.com
A balesetet okozó férfi elmenekült a helyszínről: míg utasát kórházba szállították, addig a vétkes autós elfutott, de néhány órával a baleset után feladta magát és eljárás indult ellene.

Tarolt egy Audi R8 Spyder Birminghamben
wreckedexotics.com
Az R8 Spyder egyébként igazi fenevad: álló helyzetből százra 3,6 másodperc alatt gyorsul fel, míg a végsebessége 310 kilométer/óra is lehet. Mint azt több helyi sajtóorgánum is megemlítette: az autót bérbe adó vállalkozás épp a baleset előtt néhány nappal hirdette a közösségi portálokon, hogy a négykarikás rakétát csak 28 éven felüliek bérelhetik ki.