Egy kerékpározó hatéves kislányt gázolt el egy motorral közlekedő 20 éves nő vasárnap Madarason - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Árvai Edina főtörzsőrmester közleménye szerint a balesetben mindketten megsérültek, kórházba szállították őket.
Bicikliző kislányt gázolt el egy motoros
Egy kerékpározó hatéves kislányt gázolt el egy motoros Madarason
4,3 millióért aludtak egyet Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristófék
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
Magyar a parlamentben: átfogó vizsgálat jön a gyermekvédelemben
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Megvan, kik lesznek négy parlamenti vizsgálóbizottság politikus tagjai
Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének
A Tisza-kormány egy csapásra megállította a költségvetési hiány emelkedését
Közmédia a platformokon: nemcsak a függetlenség a tét, hanem az algoritmus uralása
Egy hangfelvétel szerint Radnai Márk bizalmasa a Mi Hazánk egyik politikusától próbált terhelő információt szerezni Tóth Péterről
Tuzson Bence szerint csak egy jó hangulatú szakmai beszélgetésre hívta be magához miniszterként az Integritás Hatóság elnökét
Percek alatt lezavarták a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló javaslat vitáját
„Belökte a nevét két ember, már vitték is vezetőszáron” – Cyla és Osvárt Andrea nagyon aggódnak a letartóztatott Őrsi Gergelyért
A bolti ár háromszorosáért vett Balásy Gyula cégeitől játékmotorokat Hankó Balázs minisztériuma
Levélben kért segítséget Hegedűs Zsolttól Sátoraljaújhely fideszes polgármestere
Kórházi osztályok újraindítását kéri.