„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Le Mans-i versenygépében alkalmazott technológiával vértezte fel a Frankfurti Autószalonon bemutatott Yaris Hybrid-R tanulmányt a Toyota.
A háromajtós modellt 1,6 literes, négyhengeres, turbós erőforrással szerelték, olyan egységgel, amelyet az FIA is előír a különféle versenysorozatokban. A hajtómű 300 lóerős teljesítményre képes, amit a hátsó kerekekhez illesztett egy-egy 60 lóerős elektromotor spékel meg, így az összteljesítmény 420 lóerő.
A Le Mans-i 24 órás és egyéb hosszú távú futamokon induló TS030-as rakétából átvett megoldás a hibrid rendszer szuperkondenzátora: ez a megoldás nagyobb energia tárolására alkalmas, mint az ülések alá helyezett akkuk, ráadásul a működése is gyorsabb. A szuperkondenzátorhoz csatlakozik egy harmadik, a motor és a hatfokozatú szekvenciális váltó közé illesztett 60 lóerős elektromotor, amely a hátsó kerekekhez illesztett elektromotorokat támogatja, amikor szükség.
A fiatal, dinamikus küllemű, sportülésekkel szerelt Yris Hybrid-R-t közúti és sport üzemmódban is lehet használni. Normál üzemmódban a szuperkondenzátor 10 másodpercig biztosít 40 lóerőt biztosít, míg a pályakonfigurációban 5 másodpercig nyújt 120 lóerős pluszteljesítményt.
Az már biztos, hogy az autó 1,6 literes, négyhengeres, turbós motorjával komoly tervei vannak a Toyotának: a kölni motorsport központban nagy erőkkel dolgoznak a fejlesztési programon, ugyanis a közeljövőben privát csapatoknak kínálják majd versenyzési célokra.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.