A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Ezt maga Elon Musk cégvezér mondta egy londoni Tesla-szalon megnyitóján.
Kevesen gondolták volna pár évvel ezelőtt, hogy Elon Musk ilyen rövid időn belül az autógyártás egyik meghatározó figurája lesz a Tesla Motorsszal, nem is a darabszám miatt, hanem inkább a fejlődés ütemét tekintve. A Model S ugyanis kezd az Egyesült Államokon kívül is megjelenni, most például Londonban nyitották meg legújabb szalonjukat, az európai szaksajtó pedig egyöntetűen pozitív véleménnyel van az első prémium kategóriás elektromos autóról.
Musk következő nagy dobásának a Model X ígérkezik, ami egy összkerék-meghajtású szabadidő-autó lesz, természetesen elektromos hajtással. Ezt eddig is lehetett tudni, az újdonság viszont az, hogy nem lesz elérhető hátsó-kerékhajtással csak 4x4-el, ami egy kicsit megdobja árát, de a cégvezető szerint nem kell aggódni, hiszen csak picivel lesz a Model S fölé árazva. Konkrétumokat persze nem árult el, de a Tesla jelenlegi és jövőbeni vevőkörét tekintve valószínűleg tényleg lényegtelen lesz a pár ezer dolláros eltérés.
Arról, hogy a Model X piaci bevezetése mikorra várható, Musk azt felelte, hogy a gyártása idén már nem tud elindulni, mivel elkezdték visszafizetni a 465 millió dolláros kölcsönt az Egyesült Államok Energetikai Hivatalának, ami miatt legkorábban 2014 végén indulhat az új modellük gyártása.
Tetszett a cikk? Kövessen minket a Facebookon is, és nem fog lemaradni a fontos hírekről! |
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.