A rali sport a határok feszegetéséről szól, ezért bármikor benne van a bukás esélye. Ezt nemrég az a lengyel páros is megtapasztalta, akik egy Honda Civic Type R raliautóval lesodródtak az útról egy túl gyorsan vett kanyarban és felborultak. Ugyan az autó a kerekein landolt és kevés kár keletkezett benne, a bökkenő viszont azt volt, hogy egy folyó közepén találták magukat. Ebben a helyzetben pedig kevés ember tudja megőrizni a nyugalmát, főleg úgy ömlik be a kocsiba a víz, ők pedig be vannak szíjazva versenyülésekbe.
Az még a raliban is ritkán van benne, hogy süllyedő kocsiból kell menekülni - videó
Kevés ember van, aki ilyen helyzetben meg tudja őrizni a nyugalmát.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.