szerző:
hvg.hu

Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője a 13. helyen zárta a Túraautó Világbajnokság (WTCC) marrakeshi évadnyitójának pénteki tesztjét.

A magyar pilóta a félórás gyakorlás után újfent hangsúlyozta: az évad első fordulója számára nem az eredményekről, sokkal inkább az új Honda Civic WTCC-vel való ismerkedésről fog szólni.

„Mondhatnám, hogy mi minden történt az első edzésen, de lényegében sokkal fontosabb annál, hogy az érzés egyre pozitívabb az autón belül. Sok mindenben tudunk javulni a holnapi nap folyamán és úgy érzem, reális cél lehet nemcsak a célbaérkezés, hanem a pontszerzés is. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog és holnap is pozitív érzésekkel szállhatok ki az autóból” – értékelt a korábbi privát világbajnok, aki az előszezonban mindössze egy rövid bejárató teszten ismerkedhetett új munkaeszközével.

A pénteki gyakorlást egyébként az előzetes várakozásoknak megfelelően a Honda gyári csapatának új riválisa, a vb-mezőnybe frissen beszálló Citroen uralta, mégpedig a szakma által jóelőre prognosztizált elsöprő fölénnyel. A legjobb időt a négyszeres világbajnok címvédő, Yvan Muller repesztette a C-Elysée-vel: 1:44,513-as köre mindössze 0,2 másodperccel volt lassabb Gabriele Tarquini tavalyi, a gyári Honda volánja mögött elért pole pozíciós idejénél. Az éllovashoz csak csapattársai tudtak hellyel-közzel közel férkőzni: José Maria Lopez 0,432, míg a kilenc ralis vb-elsőség után az idei évtől a WTCC-ben szereplő Sebastien Loeb 0,648 másodpercet kapott a francia klasszistól.

Michelisz hátránya 3,4 másodperc volt
©

Jól szemléleti a Citroen-gőzhenger fölényét, hogy az eredménylistán mögéjük feliratkozó, a Campos Racing TC1-es Cruze-konstrukciójával versenyző Hugo Valente hátránya már 1,957 másodperc volt. A gyári Hondák közül Tiago Monteiro volt gyorsabb: a portugál 3 századdal volt lassabb Valenténél és az 5. helyen végzett, míg Tarquini hátránya már több mint 3 másodpercnyire rúgott, így a veterán olasz csak a 10. pozícióban zárt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Trump személyi ügyvédje már évek óta kavar Ukrajnában

Trump személyi ügyvédje már évek óta kavar Ukrajnában

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Erdogan fejszétzúzással fenyegette meg a kurdokat

Megvizsgálták 52 túlsúlyos ember tüdejét, az eredmény sok mindent megmagyaráz

Megvizsgálták 52 túlsúlyos ember tüdejét, az eredmény sok mindent megmagyaráz

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban

Átlagosan másfél hónapnyi túlórája volt egy rendőrnek tavaly

Átlagosan másfél hónapnyi túlórája volt egy rendőrnek tavaly