szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A maranellóiak közzétették az ötéves tervüket, amiben új modellekről és a márkastratégiáról is szó esett.

A Fiat Chrysler konszern nagyszabású évértékelőt tartott a napokban, amiben természetesen a Ferrari jövőbeni terveiről is szót ejtettek.

A maranellóiak következő ötéves tervének egyik sarkalatos pontja, hogy évente új modellt fognak bemutatni. A részletekről egyelőre csak annyit árultak el, hogy maradnak továbbra is a nagyteljesítményű V8-as és V12-es motorral szerelt sportautóknál, melyeknek négyéves modellciklust szánnak, amit egy szintén négy évig piacon lévő ráncfelvarrott modell követ. Természetesen továbbra is tárt karokkal várják azokat a tehetős ügyfeleket, akik teljesen egyedi modellt szeretnének vásárolni.

Ha már szóba kerültek az ügyfelek, Sergio Marchionne a cégcsoport vezérigazgatója azt is megemlítette, amit korábban Montezemolotól is hallhattunk, miszerint az éves mennyiséget 7000 darabnál szeretnék meghúzni, hogy megtartsák a márka exkluzivitását. Ehhez azért azt is hozzátette a cégvezér, hogy a fejlődő piacokon jelentkező egyre nagyobb igény miatt előfordulhat olyan is, hogy az adott évben 10 ezer példány fog kigördülni Maranellóból. Úgy tűnik, hogy túl sok Ferrarit vesznek az emberek.

Ferrari

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!