A Budapesti Közlekedési Központ közölte: a futóverseny miatt a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as és a 105-ös busz, valamint a 70-es és a 75-ös troli nem érinti a Városligetben vagy a közelében lévő megállóját. Változik a közúti közlekedés rendje is, a verseny honlapján olvasható információk szerint már reggel 6 órától lezárják a Városligeti körutat a Kós Károly sétány és a Közlekedési Múzeum között és a Zichy Mihály utat, valamint délután - amíg ott a mezőny el nem halad - az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között, a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Damjanich utca között és a Dvorzsák sétányt.
Figyeljen: utakat zárnak le ma Budapesten
Futóverseny miatt változik a közlekedés ma a Városliget környékén és az Andrássy úton, az arra közlekedő tömegközlekedési járatokat elterelik.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.