Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Tony Fernandesnek elege lett a Forma-1-ből és a sikertelenségből, és eladja részesedését a Caterham csapatból. A maláj milliárdos a versenysportban kudarcot vallott. De mi lesz az istállóval?
Fernandes ambíciózus célokkal vágott neki 2010-ben a forma-1-es kalandnak; a lényegébne semmiből jött kis istállóból folyamatos fejlődéssel, kis lépésekkel egy erős középcsapatot szeretett volna összehozni. Az eredetileg Lotus, majd a Caterham megvásárlása (és a Renault gyári csapat Lotus-szá átváltozása után) Caterham istálló azonban csak a sergehajtásig jutott.
Sőt, ott is egyre kínosabban szerepel, mert miközben az idi évig rendre a másik kiscsapat, a Marussia jóval a Fernandes-csapat mögött kullogott, az oroszok az idén már pontot is szereztek, és rendre verik a Caterhamet, amely továbbra is nulla pontos a bajnokságban - és a történetében.
Mint az f1-live.hu felidézi, a maláj üzletember nemrég még tagadta az istálló eladásáról szárnyra kapott híreket. Most azonban ő maga erősítette meg a hivatalos Twitter oldalán, hogy az F1-es projektjük nem működött.
Az autósportos szakportál szerint a tulajdonosváltásra akár napokon belül sor kerülhet, és elképzelhető, hogy a csapat a Red Bull és Renault Viry motorbázisának egyik alapja lesz. Vagyis: a Renault F1-es működésében fog segédkezni, külön a Red Bull kérésére.
Azt egyelőre nem látni, hogy a Caterhamnek van-e jövője, az azonban biztos, hogy az új tulajdonosnak ki kell vásárolnia Fernandest a forma-1-es jogokat is birtokló versenyautós cégből. Ez szinte biztosan névváltást is jelent majd a csapatnál, mivel arról nincs szó, hogy Fernandes a manufakturális keretek között készülő brit "szöcskéket" gyártó Caterham céget is eladná. Ez viszont azt jelenti, hogy a Caterham nég (ahogyan korábban a Spyker is) eltűnik a Forma-1-ből.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.