A Keleti pályaudvar körüli autóbusz- és a troliközlekedés átalakításának részeként a Baross tér Kerepesi úti oldalán augusztus 11-étől várhatóan szeptember 25-éig felújítják a troli- és buszvégállomást – írta közleményében a BKK.
A társaság szerint ezáltal gyorsabb, egyszerűbb átszállási lehetőséget biztosítanak majd a buszokra, a 2-es és 4-es metróra, az átépítés eredményeként ugyanis a 73-as, a 76-os, a 80-as és a 80A trolijárat mellett a 20E, a 30-30A és a 230-as autóbusz is ide érkezik majd.
A munkálatok során a végállomás belső felén található, jelenlegi elhasználódott térkő burkolatot bazaltbetonra cserélik. Ezt a részt a felújítás ideje alatt lezárják, csak a végállomás külső részét használják majd a trolik és a buszok.
A Kerepesi út felőli oldalon egy nyolc férőhelyes taxiállomást is kialakítanak, illetve kiszélesítik a meglévő középperont. A gyalogosok által használt területen pedig a meglévő járdaburkolattal azonos térkőburkolatot építenek, utcabútorokat helyeznek ki és felújítják a zöldfelületeket is.
Megépül továbbá a Kerepesi úton egy kettős megállóhely is az Örs vezér tere felől érkező metrópótló autóbuszok számára, illetve a Kerepesi út 3. előtti három méter széles és jelenleg 68 méter hosszú megállóhely bazaltbeton burkolatát 28 méterrel meghosszabbítják.
A végállomás megújítását BKK megbízásából a Swietelsky Magyarország Kft. végzi, a beruházás összértéke nettó 67,8 millió forint.
Augusztus 12-étől a felújítás ideje alatt a 80-as és a 80A trolibusz csak a Puskás Ferenc Stadion megállóig közlekedik, a Keleti pályaudvar és a Puskás Ferenc Stadion megálló között pótlóbuszok közlekednek.