szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy héttel a hivatalos bemutató előtt a Mercedes hivatalos teljesítményadatokat közölt új különlegességéről, a sirályszárnyas SLS AMG-t felváltó AMG GT-ről. A gyorsulás ugyanaz, ám a régebbi modell végsebességre többet tudott…

A Mercedes szeptember 9-én tárja a nyilvánosság elé a régóta várt AMG GT-t, amelyet szakmai források már régóta úgy emlegetnek, mint minden idők legszebb csillagos járgányát. Szándékosan vagy véletlenül szivárogtatott kémfotókat már láthattunk, adtak hangmintát is, ám néhány érdekesség csak most látott napvilágot.

Hivatalosan például most először erősítették meg, hogy a Porsche 911 riválisául szánt autót az előzetes találgatásoknak megfelelően 4 literes, duplaturbós, 510 lóerős teljesítményre képes V8-as egység repíti majd.  Első ízben közöltek hivalos teljesítményadatokat is: többek között azt, hogy az AMG GT álló helyzetből százra 3,8 másodperc alatt gyorsul fel, amely nagyjából annak felel meg, amelyet az SLS AMG is tudott.

Mercedes AMG GT: még álcázva
©

Végsebesség vonatkozásában minden bizonnyal a régi modell felé billen a mérleg:  a sirályszárnyas veszedelem elektronikus leszabályzás mellett 317 kilométer/órás sebességre volt képes, míg az utód a gyári közlése szerint 310 kilométer/órát tud majd.

Az AMG GT egyébként könnyebb lesz az SLS AMG-hez képest, a sok alumíniumnak köszönhetően a súly állítólag 130-140 kilogrammal lehet kevesebb. A nagyközönség első ízben a Párizsi Autószalonon veheti majd szemügyre az AMG GT-t, amelyről olyan hírek is terjengenek, hogy 2015-től a Forma-1-es világbajnokság biztonsági autójaként is viszontláthatjuk.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Balesetveszélyes lehet a világító Mercedes-csillag – szervizbe kell vinni az autókat

Balesetveszélyes lehet a világító Mercedes-csillag – szervizbe kell vinni az autókat

Pénteken felbolydul Budapest közlekedése

Pénteken felbolydul Budapest közlekedése

Orbánnak már nem lesz mit bezárnia, ha annyi fertőzött lesz, amennyire készül

Orbánnak már nem lesz mit bezárnia, ha annyi fertőzött lesz, amennyire készül