szerző:
MTI

A 260-as, 280-as, 412-es és 435-ös Ikarusok 1,5-2 millió kilométert teljesítettek, átlagos életkoruk 21 év volt, a legidősebbet 1986-ban, a legfiatalabbat 2001-ben gyártották. A BKV augusztusban kivonta őket a forgalomból. 2015 tavaszától új Mercedes Conecto típusú buszok állhatnak forgalomba.

Kivont a forgalomból 37, rossz műszaki  állapotban lévő buszt a BKV augusztus végén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI megkeresésére. Tájékoztatásuk szerint a 260-as, 280-as, 412-es és 435-ös Ikarusok 1,5-2 millió kilométert teljesítettek, átlagos életkoruk 21 év volt, a legidősebbet 1986-ban, a legfiatalabbat 2001-ben gyártották.

A kieső buszokat más szolgáltatók bevonásával, használt buszok vásárlásával, valamint a BKV buszgarázsaiban összeszerelt új Ikarus buszokkal pótolják. A járműveket a cinkotai, illetve dél-pesti buszgarázsból vonták ki.

A BKK pénteken közölte azt is, hogy új Mercedes Conecto típusú buszok állhatnak forgalomba 2015 tavaszától Budapesten. A lezárult közbeszerzés értelmében 15 busz biztosan forgalomba áll a főváros útjain a szerződés aláírását követő fél éven belül, további 60-ra pedig opciót szereztek, ezt a források rendelkezésre állása esetén hívják le.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Büszkélkednek az oroszok: már csak a GDP 20 százalékát adja a feketegazdaság

Büszkélkednek az oroszok: már csak a GDP 20 százalékát adja a feketegazdaság

Havazásban kabrióztunk Lütyő őrmester ikonikus Citroënjével

Havazásban kabrióztunk Lütyő őrmester ikonikus Citroënjével

Újra betiltatnák az iPhone-okat Amerikában

Újra betiltatnák az iPhone-okat Amerikában

Elhunyt az amerikai Beatles alapítója

Elhunyt az amerikai Beatles alapítója

Ellenkampányt indít a Momentum, Soros és Juncker helyett Orbánt és Rogánt teszik plakátra

Ellenkampányt indít a Momentum, Soros és Juncker helyett Orbánt és Rogánt teszik plakátra

Miért került ma a krokodilvadász Steve Irwin a Google főoldalára?

Miért került ma a krokodilvadász Steve Irwin a Google főoldalára?