A Teslánál egy szoftverfrissítés a nagyszerviz

Ebben az elektromos autóban semmi sem úgy van, mint azt megszokhatta az átlag autós.

  • hvg.hu hvg.hu
A Teslánál egy szoftverfrissítés a nagyszerviz
A tulajdonosoknak épp a napokban esedékes letölteniük az autóhoz tartozó új szoftvercsomagot. A frissítésben olyan újdonságok vannak, mint az a felfüggesztés vezérlő program, amely a korábbi utazások alapján automatikusan tudja, milyen beállítások kellenek az adott útszakaszon. Ez leginkább ott jön jól, ahol mondjuk padkára kell felhajtani, a kocsi már előre tudja mi következik és kissé megemeli a kasztnit.

A Tesla egy okosabb navigációs csomagot is telepít, amely valós időben tájékoztat az adott környék közlekedés helyzetéről, alternatívákat is felkínálva.

A Tesla Model S ráadásul mostantól indítható okostelefonról is, ami lényegében a kocsikulcsot is feleslegessé teszi. Szintén újdonság, hogy a kocsi szinkronizálja magát naptárunkkal, ha úgy kívánjuk és a feljegyzett tárgyalások helyeit előre bekészíti a navigációba.

Sőt mostantól hivatalosan is adhatunk nevet a kocsinknak, tudni fogja és megjeleníti nekünk az okostelefonunkon és a kocsi képernyőjén is.

Tesla

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.