Fának csapódott és kiégett egy Ferrari 458 Italia, két halott – fotó

Durva közúti balesetben semmisült meg egy Ferrari 458 Italia Boston közelében, az olasz sportkocsiban ketten is életüket vesztették.

  • hvg.hu
Fának csapódott és kiégett egy Ferrari 458 Italia, két halott – fotó

A CBS jelentése szerint az incidens vasárnap este történt: a 4,5 literes, V8-as, 562 lóerős olasz sportkocsi vezetője elveszítette az irányítást a jármű felett, amely előbb falnak csapódott, majd fának vágódva állt meg. A becsapódást követően az autó kigyulladt, szinte teljesen kiégett és a sofőr, valamint utasa is belehalt sérüléseibe.

A tragikus kimenetelű baleset egy szűk útszakaszon történt és a helyi rendőrség első vizsgálatai szerint abban komoly szerepe lehetett annak is, hogy a sofőr túlságosan gyorsan hajtott.

Ferrari 458 Italia balesete az Egyesült Államokban
CBS

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.