Áll a vasúti forgalom a Győr-Sopron vonalon, Ikrénynél, ahol kevéssel 11 óra után vonatnak ütközött egy személyautó - közölte a vonalat üzemeltető GYSEV hétfő délelőtt. A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba egy autó, amely a Sopronból Budapest felé közlekedő gyorsvonat egyik személykocsijának ütközött. A balesetben senki nem sérült meg, de a helyszínelés végéig áll a vonatforgalom az érintett szakaszon.
Vonattal ütközött egy autó Győr közelében
Vonattal ütközött egy autó Győr közelében hétfő délelőtt.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
EU-csúcs: összecsapnak a fukarok a „kohézió barátaival”
Az Európai Bíróság elmarasztalta Magyarországot az embercsempészek kiengedése miatt
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Trump szerint szakvizsgázott ügyvéd.