Akit vontattak már kötéllel, az megtapasztalhatta, hogy nem is olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek kívülről látszik. A műszaki hibás autóban nem működik fék- és kormányszervó, ügyelni kell a két autó közötti távolságra és a vontatókötél feszességére, valamint minden manővert jó előre jelezni kell, hogy egymást a forgalom többi résztvevőjét se érjék kellemetlen meglepetések.
Az alábbi fedélzeti kamerás videón minden bekövetkezett, ami vontatás során balul sülhet el, de szerencsére a ladások épp bőrrel megúszták a dolgot, ami részben a szemből érkező autós gyors reflexeinek is köszönhető.
Videó: amikor a Lada vontatóból hirtelen vontatott lesz
Ökölszabály vontatás közben, hogy ügyelni kell a vontatókötél feszesen tartására. Ez most úgy tűnik, hogy nem sikerült betartani.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.