Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Autós-kerékpáros karambol esetén általában az utóbbi húzza a rövidebbet: nagyon ritka, hogy fordítva alakul, de ez sem lehetetlen, ahogyan azt egy brazíliai példa mutatja…
Igaz, hogy az ütközésben érintett személyautó nem közlekedett, hanem állt egy parkolóban, ám ennek fényében is érdekes a brazíliai esett: egy bringás nagy sebességgel csapódott neki a kocsi hátuljának, így a hátsó szélvédő betört, a csomagtér ajtaja pedig erősen behorpadt. Ezzel szemben az ütközés a bringának meg sem kottyant és jól bírta a strapát a figyelmetlen kerékpáros is, aki a becsapódás után néhány pillanattal már talpon volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.