Néhány hónapon belül részben önjáró lehet a Tesla Model S

Elon Musk, a Tesla fővezére megszellőztette: nagyjából három hónap múlva a népszerű elektromos autóból, a Model S-ből részben önjáró változat is elérhető lesz.

  • hvg.hu hvg.hu
Néhány hónapon belül részben önjáró lehet a Tesla Model S

Muskról régóta tudvalevő, hogy az automatizált autózás híve és hitvallásának egyik alappillére, hogy az önjáró autóké a jövő. A jelek szerint a vállalatánál tesznek is ezért, a vezér ugyanis a napokban egy újságírókkal folytatott telefonkonferencián megjegyezte: már csak néhány hónapot kell várni arra a szoftverfrissítésre, amely elérhetővé teszi majd az „Autopilot” funkciót a Model S-ben.

A beígért plusz szolgáltatás révén a roppant népszerű elektroverda képes lesz olvasni az útburkolati jeleket, a közlekedési táblákat és önálló sávváltásra is képessé válik. Az autó elméletileg a felhajtótól a lehajtóig a sofőr közbeavatkozása nélkül is képes lesz közlekedni.

Tesla Model S
Tesla

Musk szerint a kocsi elboldogulna a városi forgalommal is, azonban ezt a funkciót biztonsági okok miatt egyelőre nem teszik elérhetővé: „Technikailag képes erre, de ez nem lesz elérhető a felhasználók számára, mert szerintünk még nem egészen biztonságos” – fogalmazott az üzletember, aki a legfontosabb biztonsági kockázatnak a sok helyen hiányzó sebességkorlátozó táblákat, valamint az utakon játszadozó gyermekeket tartja.

Érdekes opciónak ígérkezik a közelgő új szoftver azon funkciója, amely révén lehetővé válik, hogy a tulajdonos egy okostelefonos alkalmazás segítségével a parkolóból magához hívja az autóját, esetleg kiszállva a parkolóba vagy a garázsba küldje azt. Igaz, ezt egyelőre csak magánterületen használhatják majd a Model S-ek tulajdonosai.

Az újdonságok Musk szerint a 7.0-ás vezérlőszoftverrel válnak elérhetővé, a gyártó jelenleg a 6.2-es kiadására készülődik.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.