A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Egy ideje kifejezetten menő a barna fényezés, de ilyen árnyalattal azért ritkán találkozni.
Különleges látványban lehet része azoknak, akik mostanság az Audi neckarsulmi központjába látogatnak, a kiállítótérben ugyanis elhelyeztek egy Audi S8-at, amelynek barna fényezése igazán különleges látványt nyújt.
Az egyedi árnyalatokért a hazai konfigurátor szerint 1,1 millió forintot kérnek a négykarikások, ami nem olcsó mulatság, de egy alapáron 36,4 milliós autónál bőven belefér a költségvetésbe. Valószínűleg a képeken látható autó leendő tulajdonosa is így gondolja, hiszen az 520 lóerős V8-as motorral szerelt sportlimuzin belső kárpitozása és egyéb extrái is milliós tételnek számítanak a tervezőben.
Példának okáért egy ehhez hasonló bőrkárpitozás hárommillió forintot kóstál, a 21 colos ötküllős kerekek 700 ezret, míg a Bang & Olufsen hangrendszer 1,9 milliót. Ha már ennyit szán valaki autóra, akkor érdemes megrendelni a remekül használható éjjellátó asszisztenst 800 ezerért, a hő- és zajvédő, illetve fűthető üvegezést közel félmillióért, valamint a kerámia fékrendszert hárommillióért. Ezekkel együtt mintegy 45-50 millió forintért hazavihető egy tökéletesen személyre szabott Audi S8.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.