szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bullitt, Charlie Angyalai, Vissza a jövőbe II., Halálos iramban, Transformers, csak néhány mozi az ötvenévnyi filmes karrierjéből.

Kevés olyan, évtizedek óta létező karakteres autót van, amely akkora ismertségnek örvendene világszerte, mint a Ford Mustang. Az ismertségében a mozivásznon látott alakításai is közrejátszanak, hiszen az 50 éves pályafutása során számos emlékezetes jelenete köthető a nevéhez kultikussá vált filmekben. Nem kérdés, hogy a világautónak szánt hatodik generáció is folytatja majd ezt a sort, előtte azonban érdemes egy kicsit feleleveníti az elődök mozivásznon nyújtott legszebb pillanatait.

1. generáció: 1964- 1973

Amikor a Ford 1964-ben bemutatta a Mustangot még senki nem sejtette, hogy mekkora kasszasikernek fog bizonyulni, amit jól mutat, hogy a gyárban is nagyjából százezer példány értékesítését tervezték évente. Ehhez képest már az április 17-i piaci bevezetés napján 22 ezer megrendelés futott be a kereskedőkhöz, a lelkesedés pedig később is kitartott, ugyanis az első 12 hónapban 417 ezer Mustangot vásároltak az emberek, újabb hat hónapra rá pedig a elérte a darabszám a bűvös egymilliót.

Ford Mustang 1965

Talán nem is lett volna szükség rá, de a Ford biztosra akart menni, így a mozivásznon is többször feltűnt az izomautó első generációja, melyek közül az egyik legismertebb alakítása, (és amely egyben a filmtörténet egyik legjobb autós üldözése) az 1968-as Bullitt című filmben látható, Steve McQueennel a volán mögött. A James Bond rajongók is tudnak mondai egy példát, hiszen az 1964-es Goldfingerben Sean Connery a Mustang Convertible-t vezető aktuális Bond-lányt üldözi Aston Martin DB5-ösével. Az újabb alkotások közül megemlítendő a Tolvajtempó 2000-es remake-je, amiben Nicolas Cage az Eleanor nevet viselő ’67-es Shelby GT500-zal repeszt Los-Angeles utcáin.

2. generáció: 1974-1978

Hasonlóan pozitív fogadtatásban részesült, mint az elődje, noha lassabb volt nála, utólag szemlélve pedig kevésbé karakteres. Cserébe viszont könnyebb és kisebb volt, valamint jóval takarékosabb az elődjénél, ami a keményvonalas Mustang-rajongók szemében egyáltalán nem volt fontos szempont, a Ford viszont semmiképpen nem szeretett volna egy benzintemetőt piacra dobni az olajválság közepén. A legendás elődhöz képest a filmvásznon is kevesebbszer tűnt fel, de mindenképp megemlítendő az 1976-os Charlie angyalai sorozat, amiben többször feltűnt a kellően kívánatos, fehér színű Mustang Cobra.

1977 Ford Mustang coupé

3. generáció: 1979-1993

A harmadik generációt tizennégy éven keresztül gyártották, amivel a leghosszabb ideig piacon lévő széria volt a modell történetében. A szögletes, kissé jellegtelen újdonság jól debütált, hiszen több mint 380 ezer példányt értékesítettek belőle az első évében, majd ezt követően is szép számokat hozott, de mégsem sikerült elérnie az első generációhoz hasonló, sokak által vágyott kultautó státuszt. A filmes alakításai is szerények, az egyetlen híresebb jelenete a Vissza jövőben második részében látható, amikor Marty McFly megérkezve 2015-be megpillant egy piros színű, hatalmas hátsó szárnnyal szerelt példányt. Szerencsére a valóság ennél szebb Mustangot dobott nekünk.

1986 Ford Mustang SVO Coyote

4. generáció: 1994-2004

Tizenöt év után kijárt már egy alapos megújulás a Mustangnak, amit a fordosok sem szerettek volna elaprózni, ezért nem kevesebb, mint 700 millió dollárt költöttek fejlesztésekre, melynek köszönhetően a negyedik generáció komolyabb futóművet, fejlettebb hajtásláncot és mai szemmel nézve is modernek ható formatervet kapott. Kapható volt V6-os és V8-as motorral, valamint ez volt az első széria, amit vezető- és utasoldali légzsákkal szereltek. Filmes karrierjét tekintve kiemelendő a Saleen kivitel alakítása a Halálos iramban második részében, valamint Harrison Ford oldalán a Hollywoodi őrjáratban.

2001 Ford Mustang Bullitt GT

5. generáció: 2005-2014

A nemrég leköszönt Mustang a kétezres évek egyik sikersztorijának tekinthető, hiszen a 2004-es debütálásával a Ford megidézte a klasszikus első generációt, és egyben újjáteremtette az amerikai izomautó kategóriát, amit később a konkurencia is követett, így duplán hálásak lehetünk neki. Mivel abban a korszakban született, amikor a mozifilmekben megjelenő termékelhelyezést csúcsra járatták számos moziban feltűnt, melyek közül néhány példa a teljesség igénye nélkül: Legenda vagyok, Transformers és a Need for Speed. Utóbbi ráadásul a hatodik generáció filmes premierje is egyben.

2012 Shelby GT 500 Super Snake

6. generáció: 2015 - 

Amerikában ugyan már 2013 decemberben bemutatták a hatodik generációt, amelyet ötven év után, mostantól Európában hivatalosan forgalmaznak majd. A Mustang a downsizing jegyében 2.3 literes négyhengeres Ecoboost motort kapott, de szerencsére marad a nagytesó is az 5.0 literes V8-as blokkal. Nagyon nem tartunk tőle, hogy a filmes karrierje nem fog beindulni.

2014 az 50 éves jubileumi darab.
Ford

 Az összeállítás a motoring.co.uk cikke alapján készült.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!