Hamilton feltűnését már korábban beharangozták a celebgyűjtő esemény szervezői: bár a brit a teljes hetet és Stockholmtól Las Vegasig kanyargó távot nem tudta vállalni, a Los Angelesből a nevadai kaszinóparadicsomig tartó utolsó penzumra beugrott.

Ugyan a brit klasszis autókollekciója is terebélyes, hiszen néhány szolgálati Mercedes mellett például Pagani Zondával és P1-es McLarennel is rendelkezik, LaFerrarijára pedig már leadta a megrendelését, ezen az eseményem egy kölcsönkapott Koenigsegg Agerával vett részt. Az 1030 lóerős hiperjárgányt egy dán programozó-milliárdos, David Heinemeier Hansson biztosította a Forma-1-es kiválóságnak, akit cimborája, egyben közösségi oldalainak felelőse kísért el a túrára.
Hamilton feltűnése nagy sikert aratott, ugyanakkor olyan jelentések is érkeztek, hogy ez a menet sem sikerült problémamentesre a szigetországi kedvencnek. Egyes források szerint benézte a fogyasztást, és csak nehézkesen talált töltőállomást a nevadai sivatagban…

Lewis Hamilton
GTSpirit