szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem hozott érdemi változást a Le Mans-i 24 órás csütörtökön este és éjszaka megtartott második és harmadik időmérő edzése a rajtsorrendet illetően. Az első három helyről a Porsche-armada startolhat szombat délután, de az éltrió tagjai közül is csak a 3. helyezett brigád tudott javítani a szerda esti legjobb eredményén.

Az egész héten kirobbanó formát mutató weissachi alakulatnál a 18-as rajtszámú, sötétszürke színben pompázó 919 Hybrid-egység, Romain Dumas, Marc Lieb és Neel Jani mondhatja magáénak a pole pozíciót. A trió a második és a harmadik időmérőn sem tudott javítani, viszont Jani szerda este megfutott 3:16,887-es köre is elég volt a rajtelsőség megtartásához.

Porsche 919 Hybrid
Porsche

Nem tudott javítani csütörtökön a 17-es rajtszámú hármasfogat, Mark Webber, Brendon Hartley és Timo Bernhard sem: utóbbi pilóta szerda esti köre – amely 0,880 másodperccel volt gyengébb Jani produkciójánál – a 2. helyet eredményezte a pirosra mázolt 919 Hybrid számára. A Le Mans-i 24 órásra verbuvált harmadik számú triónak, a 19-es rajtszámú fehér versenygép hármasának, a Forma–1-ből átugrott Nico Hülkenbergnek, Earl Bambernek és Nick Tandynek sikerült ugyan javítani, ám Tandy hiába csökkentette 1,975 másodpercre az előző napi 2,4 másodperces hátrányt, nem tudtak előrelépni.

Amit mindenképpen érdemes megjegyezni: az LMP1-es elitgéposztályba tavaly visszatért Porsche legutóbb 1997-ben rajtolhatott az élről Le Mans-ban, amikor Michele Alboreto a pole-ba kvalifikálta a Joest WSC 95-öst, Jani köre ráadásul a leggyorsabb pole-időt jelenti azóta, hogy a Mulsanne-kanyarokba beépítették a sikánokat és a történelemben egyébként is csak hat alkalommal tudtak jobb időt produkálni a svájci pilóta eredményénél.

Az élről rajtoló trió a kvalifikáció után
Porsche

A Porsche mögött sem változott érdemben a sorrend, a 919 Hybrideket a testvérmárka Audi három R18 e-tron quattrója követi. A kvalifikáció helyett egyébként is a versenyre gyúró, a 24 óráson évek óta legyőzhetetlen márka egységei közül a 8-as bizonyult a legjobbnak Oliver Jarvisszal, Lucas di Grassival és Loic Duvallal, ám a Jarvis által futott legjobb kör 2,979 másodperccel maradt el a pole-időtől. A korábbi többszörös győztes, Le Mans-ban jelenleg is címvédő 7-es autóban André Lotterer, Benoit Treluyer és Marcel Fässler mondhatja magáénak az 5. rajthelyet, míg őket a 9-es Audi követi, a Filipe Albuquerque, Marco Bonanomi és René Rast alkotta hármassal.

Toyota
Toyota

A megbízhatósági-vb (WEC) – ennek a sorozatnak része a Le Mans-i 24 órás – címvédő márkájának, a Toyotának nemhogy a Porsche, de még az Audi ellen sem volt esélye. Az 5. helyen záró 2-es rajtszámú autó, Alexander Wurz, Stephane Sarrazin és Mike Conway gépe 2,5 másodpercet kapott a leglassabb Auditól, a mögöttük végző 1-es autó, az Anthony Davidson, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima nevével fémjelzett hármas pedig még tőlük is több mint 2 tizedet kapott.

Az LMP1-es mezőny negyedik nagy gyári csapata, a pakkhoz most csatlakozó Nissan a legnagyobb égést megúszta, a szabadedzések és az első időmérő után nem minden egységük kapott ki a másodvonalat alkotó LMP2-es mezőny elejétől. Az orrmotoros GT-R LM Nismók közül a 22-es rajtszámú autó, Harry Tincknell, Michael Krumm és Alex Buncombe a 12. helyre ugrott fel, maga mögé utasítva a 23-ast, Max Chilton, Olivier Pla és Jann Mardenborough autóját. A harmadik gép, Tsugio Matsuda, Mark Sulzickij és Lucas Ordonez 21-es rajtszámú négykerekűje csak 15. lett, így ők kikaptak az LMP2 legjobbjaitól, a 14. helyen záró KCMG-s Oreca-Nissantól, Nicolas Lapierre, Richard Bradley és Matthew Howson hármasfogatától.
Nissan GT-R LM Nismo
Nismo


A GT kategóriában Pro-részlegénél egy Aston Martin a kvalifikációs sorozat legjobbja, mégpedig a Fernando Rees, Alex MacDowall és Richie Stanway alkotta hármas 99-es rajtszámú Vantage V8-asa, míg a GT-s Am-brigádnál szintén egy Aston, Mathias Lauda, Pedro Lamy és Paul Dalla Lana volt a leggyorsabb: a 98-as rajtszámú Vantage V8-as a 36. helyről startolhat.

A futam szombaton 15 órától rajtol: addig már csak egyszer, aznap reggel, a 9 órától kezdődő háromnegyed órás bemelegítő edzésen hajtanak ki a La Sarthe versenypályára az idei derbi résztvevői.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!