Máris ellopták a show-t a Top Gear csapata elől - videó
Egy nem mindennapi visszatéréssel készültek, de az ötletüket hamarabb megvalósította egy másik csapat.
hvg.hu
Jeremy Clarkson néhány napja saját Twitter-csatornáján szivárogtatta ki a hír, mely szerint olyasmivel tér vissza a Top Gear-csapat, ami eddig senkinek nem jött össze. Az Amazon Prime-ra költözött műsor első részében egymásnak eresztik a Ferrari, a McLaren és a Porsche hibrid csúcsmodelljét, ami valóban egyedi dolognak számított - úgy egy napig. Pénteken ugyanis kiderült, egy másik csapat már megcsinálta a tesztet - számolt be róla a Yahoo.
Supercar Driver
A The Supercar Driver nevű YouTube-csatornára alig egy napja került fel az a videó, melyben pontosan azt a tesztet csinálták meg, amit Clarksonék még csak terveznek: összemérik a LaFerrari, a McLaren P1 és a Porsche 918 Spyder erejét. A csapat egy háromrészes videót forgatott, amelynek első részét pénteken publikálták.
A brit túraautó versenyző Mat Jackson volt az a szerencsés, aki mindhárom szupergépet meghajthatta a silverstone-i versenypályán. A tesztben három bemelegítő kör után három időmérő kört futott a kocsikkal, hogy a gépek azonos feltételek mellett teljesíthessék a távot. Hogy pontosan melyik autó győzött, azt nem áruljuk el, azt viszont igen, hogy egy lenyűgöző, 58,2 másodperces eredményt ért el. Ez különösen annak fényében is zseniális, hogy a 2004-es Forma 1-es McLaren ugyanezt a távolságot 42 másodperc alatt abszolválta.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.