Ön látja a tárgyat, ami balesetet okozott? A sofőr nem vette észre - videó
Alapvető lenne és a KRESZ-ben is benne van, hogy a rakomány végére piros textilt kössünk. Mégis van, aki ezt elfelejti.
hvg.hu
A KRESZ oktatás első néhány alkalma idején már elmondják: ha valaki olyan rakományt visz, ami hosszabb, mint az autó, minden esetben egy piros kendőt kell rá kötni, hogy a balesetet elkerüljük. Ennek oka, hogy a szállított tárgy nem biztos, hogy észrevehető, ráadásul az is sokkal nehezebben becsülhető meg, hogy hol ér véget. Ha valaki ezt elfelejti, abból könnyen baleset lehet. Épp úgy, ahogy Oroszországban történt.
A felvétel tanulsága szerint az autós egy ipartelepnek tűnő környéken autózott, amikor megtörtént a baj. Az út jobb oldalán parkoló egyik teherautóból néhány fémrúd lógott ki, amit a sofőr már csak akkor vett észre, amikor az néhány centiméterre volt a kocsitól. A baj így már elkerülhetetlen volt: az autó nekiütközött a rakománynak. Szerencsére az ijedség volt a legnagyobb, a balesetben senki sem sérült meg.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.