szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Idén is rekordszintű, akár 130 ezer darab külföldről használtan behozott autó kerülhet magyarországi forgalomba. Ez a szám még a tavalyi évet is közel 30 százalékkal felülmúlja.

Idén október végén volt tizenöt éve a Porsche Hungaria használt gépkocsikat értékesítő márkája megalakulásának. Az eltelt időszakban 103 087 autót adott el márkakereskedői hálózatán keresztül, amelynél garanciával vásárolhatnak az ügyfelek használt autót.

A tizenöt éves vállalat 2011-ben lett, mondhatni a Volkswagen Csoport teljes jogú tagja, amikor felvásárolta a salzburgi Porsche Holdingot a Weltauto akkori tulajdonosát.  A német anyacég ezt követően a teljes világhálózatára kiterjesztette a Weltauto programot. A cég profiljába továbbra is a 3-4 éves autók tartoznak leginkább, amelyeknek forrásai a lízingcégek, bérautóflották leginkább.

Kijelenthető, hogy a használtautó-piac újra teljes fordulatszámon pörög, évről évre nő a gépjármű-tulajdonosváltások száma, a 2010-es mélypont óta stabil növekedést mutat e terület. Így volt ez az idei év első kilenc hónapja során is: januártól szeptember végéig összesen 403 457 autó került új gazdához, ami 10,8 százalékos emelkedést mutat a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Változatlanul özönlenek az országba az import autók, kilenc hónap alatt összesen 90 391 gépkocsi érkezett külföldről, ami 28,4 százalékkal több a 2014-es év azonos adataihoz hasonlítva. "Alapvetően nem jelent problémát az unión belüli autómozgás, hiszen a piacnak a határon túlról érkező autókra is szüksége van. A gondot abban látjuk, hogy az import kocsik hatvan százaléka tíz évnél idősebb (53 765 autó), s ezek nagyrészt EURO1-es vagy EURO2-es erőforrással üzemelnek, amik rendkívül környezetszennyezőek, ráadásul biztonságtechnikai szempontból is véleményesek" – mondta el Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

A jelenlegi helyzetet néhány állami szintű intézkedéssel is lehetne jobban szabályozni. A külföldről behozott autókra is eredetiségvizsgát kellene végeztetni, a kereskedőket a színesfém-kereskedőkhöz hasonló szigorúsággal kellene könyveltetni a hatóság felé, valamint szabályozni kellene, hogy kik jogosultak nettó áron (áfafizetés nélkül) behozni és értékesíteni autót.

A márkák sorrendjében a korábbi évekhez képest nem történt változás, még mindig az Opel (57 253 autó, 14,19 százalékos piaci részesedés), a Suzuki (41 603 autó, 10,31%) és a Volkswagen (39 376 autó, 9,76%) számított népszerűnek. A típusok listáját az Opel Astra (29 720 autó) vezeti kilenc hónap után a Suzuki Swift (27 405 autó) és a Volkswagen Golf előtt (11 738 autó).

Az import esetében élen állnak a prémiummárkák és -típusok: legtöbben Volkswagent (11 625 autó), Fordot (9339 autó), Opelt (9021 autó) vásároltak, ám közvetlenül utánuk BMW-t (8022 autó) és Audit (6486 autó) hoztak legtöbben. Típusbontásban a 3-as BMW (4416 autó), a Volkswagen Golf (3818 autó) és a Passat (3186 autó) zárt az élen.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, a Ryanair máris rendelt 75 gépet

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, a Ryanair máris rendelt 75 gépet

Jobbak lennénk, mint hittük?

Jobbak lennénk, mint hittük?

A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen

A magyar sportág újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy olimpiai szám legyen