szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A cég az egyik legismertebb márka a motorsportban, most pedig egy saját autót is fejlesztett

A Red Bullt alapvetően két dolog okán ismerhetik az emberek: vagy a bulik, vagy a motorsport miatt. Az energiaitalt gyártó cég ugyanis évente hatalmas összegekkel támogatja a különböző versenyek résztvevőit – ott van a Forma-1-ben és a műrepülő-világbajnokságon is, hogy csak a két legismertebbet említsük. Most ezeket a dolgokat hozta közelebb egymáshoz ezzel a monstrummal.

Red Bull

Az autó alapját egy Land Rover Defender 130 adja, amire egy sugárhajtású vadászrepülőgép által ihletett új karosszériát szereltek fel. A test számos háromszög alakú darabkából tevődött össze, ezek elkészítéséhez pedig alaposan tanulmányozták az F-22-est. A festés természetesen nem is lehet más, mint az ilyen kocsikhoz illő matt fekete, amire végül a cég logója is rákerült. Az autót kifejezetten off-road gumikkal szerelték fel, az alvázat pedig úgy megemelték, hogy azt még egy Mercedes G63 AMG is megirigyelné.

Red Bull

És hogy az autó és a repülőgép mellett a bulizás is megjelenjen, egy speciális tetőszerkezettel koronázták meg az egész autót. A tető ugyanis egy DJ-pultot, hangszórókat, valamint egy nagyképernyős kijelzőt tartalmaz, így az autó tulajdonképpen nem más, mint egy jól megtermett hordozható DJ-pult.

Red Bull
Red Bull
Red Bull

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!