Ennél nagyobb mázlival nem lehet megúszni egy balesetet – videó
A manőver egyetlen másodpercére sem cserélnénk a sofőrrel, még úgy sem, hogy piszok mázlija volt.
hvg.hu
Nagyon sok baleset azért következik be az utakon, mert a sofőr rosszul számítja ki a lehetőségeit egy előzéskor. Láttunk már erre példát korábban is, amikor a jármű vezetője nem a megfelelő vezetési stílust alkalmazta, most pedig egy túl gyorsan közlekedő autóst ért el majdnem a végzet.
Az Oroszországból származó videó elején egy kamion igyekszik egy másikat megelőzni, emiatt nem lehet látni, jönnek-e az út másik oldalán. A felvétel főszereplője, a személyautót vezető sofőr ekkor érkezik meg a képbe, aki túl nagy lendülettel akarja megelőzni a kamiont.
Amikor utolérte, akkor vette észre, hogy igen sokan jönnek a szemközti sávban, így a fékre taposva igyekezett besorolni a kamion mögé. A manőver közben azonban az autó hátulja kitört, így csúszkálni kezdett az úton, és nagyon úgy tűnt, karambolozni fog a szemből érkezőkkel. Az ütközéstől csak egy hajszál választotta el, de megúszta, ekkor viszont az út jobb oldalán futó árok felé indult meg az autó. Megállni már nem tudott, így megindult a lejtőn lefelé, és egy pillanatig úgy látszott, fel fog borulni.
Végül azonban mégis a kerekein maradt az autó, így összességében néhány karcolással és zúzódással, valamint nem túl jelentős anyagi kárral megúszta a sofőr a dolgot. Mindehhez persze hihetetlen mázli kellett, mert ha egy picit is jobban csúszik az autó, biztos a frontális karambol.
Egy lecsúszott zsákfaluban játszódik, ahhoz képest mégis meglepően pozitív kicsengésű a Loupe Színházi Társulás Az éjjel soha nem érhet véget című bemutatója. De mit jelent itt a fociultrák kedvenc dala? Kritika.