Durva balesetet rögzített egy térfigyelő kamera – videó

Kidöntött villanyoszlop, összetört autó, felszakadó útpadka jelezte az Opel útját.

  • hvg.hu hvg.hu
Durva balesetet rögzített egy térfigyelő kamera – videó

Az utóbbi időben jó néhány olyan videó látott napvilágot, ahol a sofőrök nem az útviszonyoknak megfelelő vezetési stílust választottak, emiatt pedig balesetet szenvedtek. Volt, akinek csak az autója sérült meg, és olyan is akadt, aki kevésbé volt szerencsés, de az biztos, hogy az eddig látottak közül ez volt a legdurvább.

A felvételt szombat délután rögzítette egy oroszországi térfigyelő kamera. A videó tanúsága szerint a balesetet okozó Opel sofőrje túl gyorsan ment a vizes aszfalton, és vagy valami megdobta az autó hátulját, vagy egy gyors kormányzás miatt kitörhetett a hátsó rész. A pontos okokat egyelőre nem tudni, a végeredmény viszont elég komoly.

A megcsúszott autó nagy sebességgel rohant az útpadkának, ami megdobta a kocsit, így az a levegőbe emelkedve telibe trafálta az előtte parkoló személyautó tetejét. Végül az eredeti menetirányával szemben ért földet, az ütközés pedig olyan erejű volt, hogy még egy villanyoszlop is kidőlt.

A parkoló autóban szerencsére nem ült senki, a sofőr viszont komoly sérüléseket szenvedett, így hozzá mentőt kellett hívni.