Húzza a mézesmadzagot a Mercedes: ilyen lesz az új E-osztály – videó
Az év elején hivatalosan is bemutatják az új E-osztályú Mercedest, amiről most megmutatták, mennyi munka van az autó mögött.
hvg.hu
Alig két hét van már csak hátra a Detroiti Autószalonig, ahol is végre bemutatkozik a régóta várt új E-osztályú Mercedes. Ennek apropóján a németek úgy gondolták, nem árt egy kis plusz promó az autónak, és egy remek videóban mutatták meg, hogyan készült a kocsi, és persze felvillantottak néhány dolgot abból is, hogy mire lesz képes - írja a Motortrend.
A felvételen még mindig egy álcázott változatot láthatunk, ami természetesen érthető, hiszen nem akarnák idő előtt lelőni a poént. Az új E-osztályú Merciben szinte biztosan lesz mozdulatokkal vezérelhető infotainment rendszer, a Distronic programcsomagnak köszönhetően pedig önálló sávváltásra is képes lesz a részben önvezető jármű.
A kocsit extrém körülmények között is megjáratták, a németek -32 és 60 fokon is tesztelték az állóképességét. Az automatikus fékrendszert 10 ezerszer próbálták ki, az előbb említett sávváltásra pedig mintegy 5000 alkalommal került sor.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.