szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az eddig nem éppen technológiai események helyszínének számító kairói Tahrir téren mutatta be találmányát egy egyiptomi férfi. A szerkezete úszik, közúton közlekedik, mitöbb repül is, ha a helyzet éppen úgy kívánja.

Az „Egyiptomi Szörny” néven készülő rakétakutya külsejű valami fejlesztésért bizonyos Ashraf al-Bendary felelős, aki egyébként költő és feltaláló egy személyben.

Facebook: Egyptian.monster

Az inventor szerint gépe – ahogy az ilyen zseniális szerkezeteknél már megszokott „saját energiát” termelve működik – és a csúcssebessége 120 km/h. Nem is csoda, hogy Amerika és Izrael is versenyben áll a gép gyártási jogaiért – legalábbis al-Bendary szerint.

Nos ilyen előzmények után talán nem véletlen, hogy nagy figyelmet kapott a szerkezet próbája vasárnap. A rendőrség részéről feltétlen. A „Monsternek” azonban sajnálatos módon kiütköztek a gyermekbetegségei, és nagyon nem akart repülni, mi több egyáltalán működni. Viszont pillanatok alatt akkora dugót tudott kreálni, hogy csoda, hogy nem lincselték meg a feltalálót. Mindenestere biztosak vagyunk benne, a mostani fanyalgók fognak még szégyenkezni, hogy nem hittek a Monsterben.

View post on imgur.com

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!