Elütött egy autót a Los Angeles-i utcán kényszerleszálló magánrepülő – videó
A gép megpróbált visszafordulni a repülőtérre, de már nem ért oda.
hvg.hu
Kényszerleszállást hajtott végre hétfő délután egy Mooney M20 típusú magánrepülő a Las Vegasban található Whiteman repülőtér közelében – számolt be róla az LA Times. A városi tűzoltóság szóvivője, Margaret Stewart szerint a balesetben senki sem sérült meg – még a pilóta sem kért orvosi ellátást –, ez azonban kisebb fajta csoda.
A repülőgép bal oldali szárnya több autónak is nekiütközött, a másik pedig egy épp úton lévő kocsit ütött el. Szerencsére a szárny az autó alját és jobb oldalát találta el, így azon kívül, hogy a jármű összetörött és a levegő emelkedett, nagyobb baj nem történt. Az esetet egy közeli térfigyelő kamera is rögzítette.
Az értesülések szerint a pilóta eddig ismeretlen okból a felszállás után nem sokkal vissza akart térni a repülőtérre, azt azonban már nem érte el. A gép helyi idő szerint 13:40-kor hajtotta végre a kényszerleszállást a San Fernando Roadon.
Hasonló eset történt nemrég Brazíliában is, ott azonban szerencsére épp senki nem volt az úton. A gép azonban így is összetörött.
Pokol Béla ötletelése után felmerül a kérdés: milyen jogi megoldásokkal lehetne megkötni a választásokon győzelemre esélyes Magyar Péter kezét? De a jövő évi választás előtt kérdés az is: kétharmad nélkül miként bonthatná vissza egy új kormány az Orbántól örökölt autokráciát?