Azt már korábban is láthattuk, hogy ha autós üldözésről van szó, az amerikai rendőrök nem ismernek tréfát. Most ismét sikerült ezt bebizonyítaniuk, a járőrkocsiba szerelt fedélzeti kamera pedig minden egyes pillanatot rögzített.
A Carscoops információi szerint a férfit lopás és nemi erőszak gyanúja miatt vették üldözőbe a rendőrök. A felvétel akkor kezdődik, amikor már az autópályán vannak, és próbálnak helyet csinálni maguknak az egyébként erős forgalomban. A dolog nem is volt 100 százalékig sikeres, az egyik rendőrautó sofőrje ugyanis – hogy elkerülje egy másik autóval az ütközést – félre rántotta a kormányt, és egy felüljáró alá csúszott be.
A rendőrök hosszas kilométerek után tudták csak megállítani a férfit, amikor épp az autópálya egy tisztább szakaszához értek. A rendőrautó egyszerűen nekiment az üldözött jármű oldalának, ami a vizes aszfalton megpördült, végül pedig a középen lévő betonelemek mellé szorult be.