Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az új közlekedési stratégia értelmében Norvégiában 2025 után már csak elektromos- és hidrogénmeghajtású autókat lehet majd forgalomba helyezni.
Norvégia már most is elektromos autó nagyhatalom: minden negyedik új autó már elektromos hajtással közlekedik. Ez a hatása annak, hogy jelentős adókedvezmények vannak az e-autókra, illetve a buszsávot is szabad használniuk, ezen kívül pedig az ilyen járművekkel még ingyenesen is parkolhatnak.
De úgy tűnik, ez csak a kezdet, írja a német Manager Magazin internetes kiadása. kilenc év múlva az új nemzeti közlekedési stratégia értelmében már nem fognak benzin- és dízel üzemű autókat forgalomba állítani. (A stratégia norvégul itt elérhető.)
"2025 után a személygépkocsiknak, buszoknak és könnyú haszongépjárműveknek nulla károsanyag-kibocsátásúnak kell lenniük", olvasható a dokumentum 33. oldalán, ami azt jelenti, hogy elektromos vagy hidrogénhajtású autók forgalomba helyezését engedélyeznék. Azoknak az autóknak a számát, melyek nem vegyesüzeműek, hanem kizárólag belső égésű motorral mennek, pedig már az azt megelőző években radikálisan csökkentenék.
A radikális közelekedési stratégia célja, hogy 2030-ig a károsanyag-kibocsátást a norvég autóipari szektorban a felére csökkentsék. A stratégia azt is megelőlegzi, hogy a hajók és a kompok is árammal közlekednek majd, amihez új intermodális csomópontokat is létesíteni kell.
Ha máskor is szeretne tudni hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.