Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy eddig ismeretlen szintre sikerült emelni a kerékpározást.
Néha még a legegyszerűbb dolog is hihetetlen átalakuláson mehet át, ha egy csapat unatkozó egyetemista kezébe kerül. Az Oregoni Egyetem egyik hallgatója most olyan közlekedési eszközt készített, amire tényleg nincsenek szavak.
A srác két biciklikerékből és egy rakás vasból megépítette a világ legfurcsább kerékpárját, ami egyszerre hasonlít egy lovaskocsira, egy vízibiciklire és egy Birodalmi lépegetőre. A meghajtása lábbal történik, a két, vasból készült láb pedig szépen battyog előre, magával húzva a szerkezetet.
Már csak egy kérdésünk maradt: miért?
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.