„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A mögötte érkező autós túl nagy lendülettel érkezett, meg is lett az eredménye.
Elsőre talán nem is tűnik annyira vészesnek a helyzet, de az alábbi videót másodjára végignézve és jobban belegondolva, már egyértelműen látszik, mekkora szerencséje volt a felvételt készítő motorosnak.
Az Oroszországban rögzített képsorokon egy gyalogátkelőhely előtti forgalomlassítón hajtott át a férfi. A mögötte érkező autó sofőrje azonban nem vette észre (idejében), hogy ilyesfajta útakadály van előtte, így jóval nagyobb sebességgel ment neki, mint szabad lett volna. A végeredmény hasonló lett, mint amit az amerikai autóversenyben láthattunk: az autó felpattant, majd irányíthatatlanná válva az út szélén átszakította korlátot, és a füves területen állt meg. Mindezt úgy, hogy a motoros előtt nem sokkal történet az eset, így ha ő egy kicsit gyorsabban halad, az autós simán telibe kapta volna őt is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A négy éve veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.