„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Mintha egy betonfalnak csapódott volna a Fiat. Ehhez képes érdemes megnézni, mi történt a Volvóval.
A Volvóról sokan úgy gondolják, a világ egyik legbiztonságosabb autójáról van szó, és hát lássuk be, a dolog nem áll túl messze a valóságtól. Igaz mindent meg is tesztnek azért, hogy megfeleljenek az elvárásnak, a svédek most épp azon vannak, hogy 2020-ban már senki se haljon meg az autójukban. Hogy ezt sikerül-e 4 éven belül elérni, az persze más kérdés, de az biztos, hogy bizonyos helyzetekben már most is jól teljesít a Volvo.
Az alábbi videót a lengyelországi A4-es autópályán vették fel, a látvány pedig egészen hihetetlen. Ha jól értjük a dolgot, itt valami ráfutásos baleset történhetett, a Fiat utolérte a Volvo XC70-et. Vesztére, az olasz autó ugyanis totálkárosra tört, és bár a sofőr és utasa jól vannak, úgy érezték, nem sok hiányzik ahhoz, hogy komolyabb legyen a helyzet. A svéd gép ehhez képest apróbb sérülésekkel úszta meg a találkozást. Egészen hihetetlen a látvány:
További autós videókért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.