Rendesen megdolgozta a Hennessey az egyik legnagyobb amerikai ikont

A GMC igazi amerikai ikon, ami most brutális tuningot kapott.

  • hvg.hu hvg.hu
Rendesen megdolgozta a Hennessey az egyik legnagyobb amerikai ikont

Nem mondhatnánk, hogy a texasi Hennessey tuningcég a visszafogottságáról híres, ezt pedig a legújabb munkájuk is képes alátámasztani. A cég a GMC Yukon Denali modelljének estek neki, a HPE650 névre keresztelt tuningcsomag pedig már árulkodik arról, mit hoztak ki belőle.

Hennessey

A 6,2 literes, V8-as motorral szerelt gép eredetileg 420 lóerő és 624 Nm nyomaték leadására képes, ehhez képest a Hennessey műhelyéből már egy 650 lóerős, 892 Nm-es kocsi gurult ki. Ennek köszönhetően a 0-100 km/h-s sprint 4,5 másodperc alatt van meg neki, a negyed mérföldes, azaz 400 méteres távot pedig 12,9 másodperc alatt abszolválja.

Hennessey

A plusz 230 lóerőt egyébként egy 2,9 literes kompresszornak, nagy intercoolernek, rozsdamentes acélból készült kipufogónak és a HPE motorvezérlő rendszernek köszönhető.

Hennessey

Persze a gép kapott némi optikai tuningot is, így 22 colos felnikkel és 15 colos Brembo fékekkel is rendelhető.

Hennessey

A cég 3 év, vagy 60 ezer km garanciát ad rá, de hogy mennyibe kerül mindez az érdeklődőknek, azt egyelőre még nem hozták nyilvánosságra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.