Itt egy újabb autós, aki nem tanult mások hibájából – videó

Simán belehajtott a kiöntött folyó vizébe, majd meglepődött, hogy az autó süllyedni kezdett.

  • hvg.hu hvg.hu
Itt egy újabb autós, aki nem tanult mások hibájából – videó

Őszintén szólva sosem értettük, miért van az, hogy bizonyos sofőrök úgy gondolják, át tudnak hajtani az autójukkal egy áradáson. Oké, ha az ember alatt a világ legjobb terepjárója van, vagy esetleg egy kétéltű Lamborghini, talán meg lehet érteni a dolgot, de egyébként egy ilyen helyzet minden esetben védhetetlen.

Az utóbbi időben ráadásul több olyan felvétel is napvilágot látott, ahol valaki megpróbált átkelni egy áradáson, és nem sikerült. A legismertebb annak az idős sofőrnek az esete, aki egy televíziós stáb előtt hajtott bele a vízbe, majd azt se tudta, hogyan meneküljön ki onnan.

Nemrég egy újabb kalandvágyó férfi vágott neki a víznek – persze mondanunk sem kell, nem sok eséllyel. A Chevy Avalanche első ránézésre még át is juthatott volna, de aztán a cél előtt kiderült, van az útnak mélyebb pontja is, így a kocsi azonnal alámerült.

Reméljük, a következő próbálkozó sofőr legalább az ő esetéből tanul.