Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az amerikai Alma ügynökség egyetlen "szoborral" foglalta össze a következményeket.
Az utolsó szmájli – nagyjából így lehetne lefordítani azt a kampányt, amit az amerikai Alma ügynökség indított a napokban. A CNN Money beszámolója szerint a cég Miami belvárosában állította ki a méretes szobrát, ami mellé egy szöveget is csatolt: a vezetés közbeni mobilozás nem tréfa.
A szobor egy összetörött szmájlit ábrázol: a két szeme helyén egy autókerék és egy gumidarab, a nyelvét pedig egy piros autósülés adja. A beszámoló szerint azért Miamit választották helyszínként, mert ez az egyike azon kevés államnak Amerikában, ahol a törvény továbbra sem tiltja a vezetés közbeni mobilozást. Ez annyit tesz, hogy a sofőr csak akkor vonható ezért felelősségre, ha korábban már volt valamilyen komolyabb közlekedési kihágása.
A cég arra kér mindenkit, a #SprintDriveSafe hashtaggel ossza meg a kampányt, hogy minél több emberhez eljusson, miért nem szabad egyszerre vezetni és a telefont nyomkodni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.