Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hadra fogták a Lamborghinit, mostantól a 600 lóerős géppel is szét lehet nézni a környéken.
Vannak bizonyos dolgok, amiket egy szuperautóval egész egyszerűen nem tesz meg az ember, mert nincs szíve megtenni. Ha nekünk lenne egy ilyen gépünk, akkor soha, de soha nem lennénk annyira elvetemültek, hogy taxivá változtassuk, ahogy egy murvás talajon se forgatnánk meg a vicc kedvéért. De hát úgy látszik, nem vagyunk egyformák. Utóbbira már látthattunk példát, a napokban pedig hivatalosan is megkapta az engedélyt Anglia első szupertaxija.
A Birmingham Mail beszámolója szerint a neonzöld Lamborghini Hurracan mostantól hivatalosan is szállíthat utasokat. Mármint azokat, akik meg tudják fizetni, a taxit ugyanis le kell foglalni, egy másfél órás menet pedig 349 fontba, vagyis körülbelül 140 ezer forintba kerül. Persze a tarifa finoman szólva sem a szokásos, de hát lássuk be, az is elég ritka, hogy egy 198 ezer fontos (kb. 79 millió forint) autó jöjjön az emberért. Csak emlékeztetőül: mindezért cserébe egy 5,2 literes, V10-es, 600 lóerős gép kerül az utas alá, ami 3,2 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t. Na jó, arra talán nem alkalmas, hogy a nagybevásárlás után elhozza a cekkert, de ki hibáztatná mindezért?
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.