„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A gyalogosoknak volt elsőbbsége, de ez őt egyáltalán nem érdekelte. A rendőrség már megindította ellene az eljárást.
Amikor az ember először ül be az oktató mellé az autóba, számos más dolog mellett azt tanulja meg legelőször, hogy a gyalogost sosem szabad "lecsalogatni" a járdáról – a gyalogátkelőhelyet viszont úgy kell megközelíteni, hogy meg tudjunk állni, ha valaki figyelmetlenségből az autó elé lépne. Úgy tűnik, az 51 éves K. I. hiányzott az első óráról, amikor ezekről volt szó.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a hagonyi férfi egy ózdi gyalogos-átkelőhely közepén állt meg autójával, miközben egy férfi és egy nő már régen megkezdte az áthaladást. Az esetet egy térfigyelő kamera is rögzítette, amiből kiderült: az esetet egyik fél sem hagyta szó nélkül. Amikor a gyalogosok (jogosan) számon kérték a férfitól, hogy mégis mit csinál, az kipattant az autóból és vitatkozni kezdett velük. Szerencsére a dolog nem fajult tettlegességig.
Az Ózdi Rendőrkapitányság elsőbbség és előzés szabályainak megsértése szabálysértés elkövetése miatt folytat eljárást K. I. 51 éves hangonyi férfival szemben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az eset kapcsán ismételten felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet. ?Minden esetben várják meg, amíg a gyalogos fellép az úttestről a járdára.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.