„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kell hozzá két autó, két férfi, és egy nagy adag erő.
Ha valaki azt gondolná, hogy a mondás, ami szerint az emberi találékonyság határtalan csak közhely, akkor azt kell mondanunk: téved az illető. Sok extrém sportot ismertünk eddig, de az az autós verseny valahogy kimaradt. Szerencsére a Wired volt olyan jó, és rábukkant, igaz, közelebb ők sem jutottak a megoldáshoz.
Merthogy a felvételen egy Baszkföldön rögzített esemény látható, amin két férfi a puszta erejével küzd egy-egy kocsi ellen. De nem, nem elhúzni kell őket, még csak nem is megemelni, vagy a feje tetejére fordítani (na jó, utóbbit igen). Egész egyszerűen arról van szó, hogy a versenyzők kaptak egy-egy fejszét, és azzal kellett a közepén ketté vágniuk a kocsit. A győztes az, aki hamarabb végez. Arra azért nem mernénk fogadásokat kötni, hogy ez egy biztonságos hobbi, pláne úgy, hogy az oldalra fordított autóból valami elkezdett kifolyni.
Ha ön tudja, hogy mégis mi volt ez, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát, és mondja el nekünk kommentben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.