Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Kiosztották a díjakat, az olasz autógyár kapta a megtisztelő címet.
Nemcsak Év Autója létezik ám a világon, az autós berkekben az Év motorja kitüntetés is legalább akkora elismerés, mint az előbbi cím. És itt most nem a motorkerékpárokra kell gondolni, hanem azokra a fejlesztésekre, amiket a cégek a kocsikba szereltek.
Az Auto Express beszámolója szerint a Ferrari 3,9 literes, V8-as ikerturbós szerkezete végzett az első helyen, amit a 488 GTB, a 488 Spider, valamint a California T kapott meg. A 488 GTB esetében mindez kb. 670 lóerőt és 3 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulást jelent. Az autó végsebessége 330 km/h. Tavaly a BMW i8-ba szerelt hibrid motor nyerte meg a versenyt, előtte viszont a Ford 1 literes Eco Boost motorja volt az egyeduralkodó.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.