Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A várhatóan szeptemberben bemutatkozó Skoda Kodiaqnak még a nürburgringi aszfalton is jól kell teljesítenie.
A VW cseh márkájának kínálata komoly szereplővel gazdagodik hamarosan, egy nagyméretű SUV kerül fel a palettára, ami nagyon sok új vásárlót hozhat a cégnek.
Az egyre több hivatalos anyagon is megismerhető akár hétüléses változatban is rendelhető szabadidő-autó. Azt már május óta tudni, hogy a neve például egy alaszkai medvefajé, és korábbi VisionS koncepcióautó méretei alapján 4700 mm hosszú, 1910 mm széles és 1680 mm magas lesz. Ezzel nagyobb, szélesebb, viszont alacsonyabb, mint a legnagyobb ellenfél, a KIA Sorento. A Kodiak a Volkswagen MQB platformjára épül majd, mint megannyi modell (A3, Octavia, Passat, Leon) a konszern kínálatában.
A motortérben a konszern számtalan turbós négyhengereséből válogatnak majd. A modell minden bizonnyal alapból a Superb kínálata köszönhet vissza a négyhengeres 1,6 literes turbódízelt tekintve alapmotornak.
Ami a Kodiaq mellett legalább ilyen érdekes, hogy jövőre jön a csehek másik szabadidő-autója, a megújult Skoda Yeti, ami a legkevésbé fog hasonlítani az általunk ismert Yetire egy igazán divatos kisméretű SUV-lesz. Leginkább a most bemutatott Seat Ateca nagy riválisaként.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.