A kisszériás sportkocsi-gyártásnak nagy hagyománya van a brit szigeteken, ám mostanság nem éppen könnyű életképes céget fenntartani évi pár darabos példányszámokkal.
Most egy újabb cég vállalkozik valami hasonlóra és a Keating nevű márka közzé is tett néhány tervet micsoda autóval készülődnek a bemutatkozásra. A Berus nevű modell 2,4 másodperc alatt éri el a 60 mérföld per órás tempót, a végsebessége elérné a 370 km/h-s sebességet.
Ennyire ambíciózus terveket peresze érdemes figyelemfelkeltésnek bedobni, de a Keatingnek már volt hasonló projektautója Bolt néven, három évvel ezelőtt, amely végül nem került gyártásba.
Mindenesetre a Berust két féle módozatban, egy V8-assal, illetve teljesen elektromos változatban is tervezik gyártani. A hagyományos belsőégésű motorral szerelt modell elvileg 660 lóerős lenne, az elektromos változat pedig 407 lóerős, viszont ennek a nyomatéka a promóció szerint 1416 Nm lenne.
A cégalapító Dr. Anthony Keating elmondta a kocsi külsejével kapcsolatban, amelyről most tettek közzé egy anyagot, hogy a Berus (Keresztes vipera) megjelenését szeretnék a kocsin is visszaadni. A gyártó székhelye Bolton, ahol az alapító jó kapcsolatokat ápol a mai napig egyetemével a University of Boltonnal.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.