A tűzoltókat csütörtök délután Vácra hívták a legtöbbet a sok eső miatt Pest megyében. A katasztrófavédelem jelentésében is benne volt, hogy a vasútállomás aluljáróját elöntötte a csapadékvíz.
A váci vasútállomás teljes korszerűsítéséhez csaknem 20 milliárd forint támogatást adott az EU. Tavaly decemberben adták át az átépített pályaudvart.
A csütörtöki nagy esőben a város több pontján megadta magát a csatornahálózat, ezért is állhatott meg az esővíz az vasúti aluljáróban. A vízelvezetéssel egyébként korábban is voltak már gondok, kisebb zivataroknál is – írja a 444.hu. A Váci vagyok nevű Facebook-oldalon több fotó is látható az elöntött alagútról.
A 444.hu olvasójának képein látszik az is, hogy a peronokhoz vezető aluljáró ugyancsak úszott az eső után, és csak másnapra sikerült helyrehozni. A két aluljáróból így csak az egyiket használhatták az utasok.
Többen panaszkodnak, hogy a liftek gyakran meghibásodnak. A felújítások óta csak az aluljárókon keresztül lehet elérni a peront, így ha a liftekkel baj van, a kismamák és kerekesszékesek alig tudnak eljutni a szerelvényekig, kerekesszékes rámpa nincs ugyanis.