A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A felmatricázott járművel engedély nélkül utazott a horvát tengerpartra a Kőbányai Wolf Polgárőrség elnöke, és satufékkel büntette a mögött haladó autókat. A jármű visszavételéről szerda délután döntött az a közalapítvány, amelytől a Suzukit kapták a polgárőrök, és amely engedélyezhette volna a zadari utat – írja a Velvet.
Az autópályán szabálytalankodó polgárőrről videó készült augusztus 8-án. A felmatricázott kocsi mögött haladó járműben rögzítették, amelyet fékezésre kényszerített az M7-es belső sávjában haladó, a forgalmat feltartó autó.
A felvételt múlt szerdán mutatta be az RTL Híradó, amelynek a sofőr azt mondta: nagyjából 50 kilométeren át haladtak úgy, hogy a polgárőr nem volt hajlandó a külső sávba húzódni. Még villogott is a mögötte haladónak a vészjelzővel, és mutogatott neki, hogy húzódjon le.
Az Országos Polgárőrség Szövetségének elnöke közlekedési szabálysértés miatt tett feljelentést a rendőrségen és vizsgálatot indított.
Az alapítvány szerződésszegés miatt visszavonta a polgárőrség üzemben tartó jogát, azaz a kocsit nem használhatják tovább, és augusztus 26-ig le kell adniuk egy meghatározott telephelyre – mondta a Velvetnek Tóth Béla, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
A Kőbányai Wolf Polgárőrség elnöke a Velvetnek múlt héten azt állította, hogy kért és kapott is engedélyt a külföldi útra, ahol „nemzetközi kapcsolatokat épített.″ A közalapítvány elnöke erről viszont nem tudott.
A X. kerületi Rendőrkapitányság egyelőre nem bontotta fel az együttműködési megállapodást a polgárőrséggel. A Kőbányai Önkormányzat pedig az OPSZ vizsgálatának eredményére vár.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.