Még rátettek egy lapáttal a Range Rover kabrió terepjárójára
Eddig ugyan nem érkezett panasz az Evoque Convertible megjelenésére, de a német Hamann tuningcég úgy gondolta, hogy kicsit feldobja az amúgy sem unalmas formavilágot.
hvg.hu
A Range Rover Evoque Convertible-t, vagyis a britek tetejétől megfosztott városi terepjáróját eddig sem úgy ismertük, mint az introvertált emberek kedvenc autóját, hanem épp ellenkezőleg, meglehetősen megosztó és látványos formavilággal rendelkezik. Mostantól azonban a német Hamann tuningműhely révén még feltűnőbb verzióban is elérhető a napimádó plázajárók kedvence, ugyanis bemutatták hozzá a saját tervezésű optikai csomagjukat.
Hamann
Az egyedi lökhárítóból, hűtőmaszkból, nappali menetfényből, valamint középre helyezett szögletes kipufogóvégből álló csomaggal az Evoque sportosságát igyekeztek kihangsúlyozni, amiben a különböző árnyalatban elérhető 22 colos alufelnik is segítenek. Ugyan a belsejéről nem tettek közzé képeket, de ott is történtek változások, illetve a motorháztető alatt is, hiszen a motorvezérlő-elektronika átprogramozásával a dízel verzió 210, míg az Si4 benzines kivitel 260 lóerőre izmosodott.
Hamann
Aki kíváncsi rá, hogy milyen menet közben a Hamann által kezelésbe vett Evoque Convertible, annak érdemes megnéznie az alábbi videót:
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.