Az égiek vigyáztak erre a motorosra – kétszer is – videó
Két teherautó gázolását úszta meg néhány másodpercen belül.
hvg.hu
A motorosoknál – és kerékpárosoknál – kiszolgáltatottabbakat nem nagyon tudunk elképzelni a közlekedésben. Hiába tesznek meg ugyanis mindent annak érdekében, hogy balesetmentesen közlekedjenek, egy ütközés sokkal nagyobb sérülési potenciált hordoz magában, mint egy autós számára, akit – valamelyest – véd a kocsi. Pláne akkor, ha az áldás hátulról érkezik.
Az alábbi videón is pontosan ez látható. A motoros a kereszteződésnél várja, hogy zöldet kapjon a sáv és elindulhasson, amikor hátulról fékezés nélkül érkezik meg a kamion. A kisteherautót rálökte az elöl várakozó autóra, a motoros pedig a két jármű között volt. Az életét az mentette meg, hogy az út szélén várakozott.
Néhány pillanattal később, amikor lerepült a motorról, újabb meredek helyzetet úszott meg, a balesetet okozó kamion ugyanis milliméterekre haladt el attól a ponttól, ahová ő esett, vagyis kis híján a gép elütötte a férfit.
Azt nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, vagy hogy a motoros férfi mennyire sérült meg, illetve volt-e halálos áldozat.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.