Itt egy eszköz, ami óriási segítség lehet a kamionosoknak – videó
A jövőben a legszűkebb helyre is le lehet majd tenni a pótkocsit, vagy ki lehet állni onnan anélkül, hogy komoly fejfájást kapjon az ember.
hvg.hu
Aki látott kamionost egy zsúfolt parkolóban manőverezni, annak egészen biztosan leesett az álla. Minden elismerésünk a sofőröknek, gyakran ugyanis olyan műveletket képesek végrehajtani a vontatmánnyal, amit egy mezei autóvezető nemhogy pótkocsival, de még anélkül is igen nehezen abszolválna. A legfőbb ellenségük azonban a hely hiánya: ha nem elég nagy a tér a forduláshoz, ők sem tudnak leparkolni, hiába férne el egyébként a pótkocsi. Ehhez nyújt segítséget egy igen hasznos találmány.
A Verhagen Leiden nevű cég Trailer Mover XXL névre keresztelt eszközével a kezelője úgy képes elhúzni és eltolni egy pótkocsit, mintha egy babakocsit tolna maga előtt.
Az alábbi videó még februárban került ki a Redditre, azóta pedig szinte önálló életre kelt a netezők körében. A gép hidraulikus emelőereje 3500 kg, az eszköz maga pedig egy 4 KW-os elektromotorral működik, ami egy 36 V-os, 245 Ah-s akkumulátorból kapja az áramot. A készüléket fékekkel, jelzőkürttel és billenésgátló szerkezettel látták el, hogy minél biztonságosabban lehessen vele közlekedni.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.